Azok többsége, akik sohasem vettek részvényt, amint meghallják azt a szót, hogy részvény, azonnal az 1929-es tőzsdekrachra vagy nagy áringadozásra gondolnak. Persze, legyen bennünk óvatosság. Ennek illusztrálására hoztam néhány példát.
Volt egy részvény, amelynek ára három hét alatt 3 dollárról 37 dollárra szökött fel és aztán ugyanilyen gyorsan 5 dollárra süllyedt. Azokban a napokban az újságok tele voltak az AIDS-ről szóló hírekkel. Az egyik újságban megjelent egy apró cikk egy vállalatról. Ez a cég azzal foglalkozott, hogy az emberektől vért vett, lefagyasztotta és tárolta azzal, hogy amikor az illetőnek vérátömlesztésre van szüksége, ezt használják fel, így nem kell a fertőzött vértől tartania, mivel saját vérét kapja. Az ötlet óriási, de ha valaki elkezd gondolkodni, rájön arra, hogy a vállalat semmi különös újdonságot nem talált ki. Ezt bármely pénzügyi lehetőségekkel rendelkező kórház vagy egészségügyi szervezet meg tudja csinálni (mint ahogy meg is csinálja), és a véradók szűrésével a fertőzés veszélye elvileg kiküszöbölhető. Mindezek nem arra utalnak, hogy a vállalat képes lesz akár évek múlva is a jelenleginél tizenhétszer több nyereséget realizálni. A befektetők - akiket inkább szerencsejátékosoknak neveznék, jóllehet még ennél is erősebb kifejezést kellene használnom - azonban nem törődtek ezzel, és bármilyen áron megvásárolták a részvényeket. Amikor beköszöntött a józanság időszaka, a részvény 5 dollár lett, és az eredeti árhoz képest 2 dolláros többletet már tényleg igazolta a vállalat várható jövője.
Arra talán még logikus magyarázatot lehet találni, hogy miért ér majd később sokkal többet ez a vállalat, de mi lehet az érvelés a következő történet kapcsán?
Az USA-ban ezrek és ezrek élnek meg szőnyegtisztításból. Ez is olyan szakma, amelyből senki sem gazdagodhat meg, mivel az árak alacsonyak és túlságosan sok a szőnyegtisztító. Volt egy fiatal srác, aki 15 éves korában szőnyegtisztítót nyitott az anyja házának garázsában. Öt évvel később vállalata mérlegében több milliós nyereség szerepelt. A vállalkozó azt állította, hogy alvállalkozókkal végeztet tűzkár utáni helyreállítást és szőnyegtisztítást. Egy részvényügynökség bevezette a vállalatot a piacra. Néhány hét múlva a befektetők úgy felnyomták az árakat, hogy a vállalat piaci értéke több mint 230 millió dollárra rúgott. Később kiderült, hogy az egész csalás volt, épületek helyreállításával és rendbehozatalával nem foglalkoznak, és szőnyegtisztító tevékenységük kevésbé volt jövedelmező, mint a többi kisebb szőnyegtisztító üzleté. A bankok mind elveszítették azt a több mint 50 millió dollárt, amit a vállalatnak kölcsönöztek, ám a részvényvásárlókat ennél is nagyobb veszteség érte.
Ha nem lett volna csalás a dologban, akkor sem magyarázta volna semmi azt, hogy miért érné egy néhány milliós nyereséget felmutató vállalat valódi értékének százszorosát. Az emberek nem foglalkoztak ezzel, a részvény ára emelkedni kezdett, senki sem akart kimaradni a buliból, és a józan érvelés mit sem használt. Ha most azt gondolod, hogy őrültség volt ez a nemtörődöm részvényvásárlás, vajon mit gondolsz a következőkről?
A Wall Street Journal-ban volt egy cikk arról, hogy a hongkongi tőzsdén a csődbe került, vagy a már ténylegesen nem működő vállalatok részvényei sokkal jobban felértékelődtek, mint a sikeres vállalatok részvényei.
A történelem pedig mindig ismétli önmagát.
Biztosan hallottál már a tulipánbuborékról, ha más nem, a Tőzsdecápák 2. filmben. A tulipánt a török földről vitték be Európába a 16-ik század végén, a derék hollandoknak különösen megtetszett a virág, külön kertészetek alakultak a termesztésére. A tulipán igazi luxuscikk és státusz-szimbólum lett, különösen miután egy vírus okozta mutáció következtében megjelent a cirmos változata is. Mivel a hagymákat csak tavasszal és nyáron lehetett termeszteni és a vírus okozta mutáns cirmos verzió is csak lassan szaporodott és kevés állt belőle rendelkezésre, megjelent egy igazi kurrens termék a piacon, amit ritkasága miatt nagyon kerestek. A tulipánhagyma-kereskedők az év hátralévő részein is kötöttek szerződéseket a következő szezonra.
A cirmos tulipánok híre Franciaországba is eljutott, és 1634-re már nem csak szakmabeliek kezdték vásárolni a tulipánhagymákat, a piacon megjelentek a spekulánsok. 1636-ben tették meg az utolsó lépést a szakadék felé, amikor Haarlemben lehetőséget adtak egy piacnak, ahol jövőbeli tulipánhagyma szállításokra lehetett üzletet kötni, ráadásul alacsony foglaló befizetésével.
Az árfolyamok 1636 novemberében szabadultak csak el igazán. Akik korábban beszálltak az üzletbe, ekkorra meggazdagodtak. Mások is meg akartak gazdagodni. Ők is beszálltak. Ők is meggazdagodtak. Mint döghúsra a legyek, úgy szálltak rá a témára a jó hollandusok. Nemesek és polgárok, parasztok és mérnökök, tengerészek és kéményseprők, de még az öreg varrónők is mind tulipánhagymát akartak venni. Jobban mondva nagyon meg akartak gazdagodni, a tulipánhagyma kellett a fenének. Aztán 1637 februárján az árak olyan magasságokba emelkedtek, hogy már nem tudtak új vevők megjelenni a piacon. A lufi kidurrant, a tulipánhagymák elértéktelenedtek. Aki nem fizetett, csak szerződést kötött a későbbi fizetségre, az jól járt, a holland hatóság ugyanis szerencsejátéknak minősítette a tulipánhagyma-őrületet, így bíróságon nem lehetett behajtani a tartozásokat. Az a holland meg, aki teljes vagyonából tulipánhagymákat vett, verhette a fejét a fapapucsába.
Persze a sors sosincs humorérzék híján. A jó hollandok a legtöbb pénzt valójában beteg növényekért adták. Akkor ugyanis még nem tudták, hogy a legértékesebb, cirmos tulipánfajták sajátos színét egy vírusfertőzés okozza. A legdrágább tulipánok így valójában lassan haldokoltak egy mozaikvírus, a tulipán színtörését okozó vírus fertőzése miatt.
A másik ismert sztori a déltengeri buborék története. A Brit Déltengeri Társaságot 1711-ben alapították meg, abból a célból, hogy a dél-amerikai brit gyarmatokkal folyó kereskedelmet egy kézbe fogják össze. Egy gond volt csak, Angliának sosem lettek dél amerikai gyarmatai. Az angolok ekkor épp a spanyolokkal háborúztak, részben pont dél amerikai gyarmatokért. A háborút lezáró Utrechti béke azonban spanyol fennhatóság alá vonta a kereskedelmet, így a Déltengeri Társaságnak csupán morzsák jutottak.
A befolyásos alapítók révén azonban a Társaság szerződést kötött Angliával, átvállalva az ország – háború miatt felduzzadt – államadósságából 10 millió fontot. A megállapodás értelmében, az állam fix hat százalékos kamatot fizetett a Déltengeri Társaságnak az államadósság finanszírozásáért cserében. A cég részvénykibocsátással teremtette elő a fedezetet.
A Déltengeri Társaság vezetősége számos pletykát kezdtek terjeszteni arról, hogy a dél-amerikai kereskedelem mennyire ígéretes, és mekkora nyereségre tehet szert belőle a cég. A cég ráadásul 70 millió fontos királyi hitelkeretet is kapott a terjeszkedés előmozdítására, ami szintén bizalmat gerjesztett a vevőkben.
Az áttörést viszont azzal érte el a Társaság, hogy külön VIP listája volt a legbefolyásosabb britekből, akik között számos miniszter is akadt. Ezeknek a személyeknek ingyen adták saját részvényeiket, amiket – később már a megemelkedett árfolyamon – visszavásároltak tőlük. A csókosoknak így befektetett tőke nélkül csak a haszon jutott. Hálából ez a befolyásos kör mindent megtett a részvény népszerűsítése érdekében. Részben ezt a modellt követte amúgy jó négyszáz évvel később Princz Gábor a Postabankban. Ráadásként – a további növekedést fűtve - a Déltengeri Társaság újonnan kibocsátott részvényeire hitelt is adott az azokat lejegyző polgároknak. A Déltengeri Társaság egyfajta pilóta-játékként működött, az új beszállók tőkéjéből fizették korábbi részvényesek hasznát, külön figyelmet fordítva a hangadóként funkcionáló elitre.
A Társaság részvényei 1720 januárjában 128 fontot értek, februárban már 175-öt. Márciusban már a cég kezelte az államadósság négyötödét, az árfolyam pedig átlépte a 330 fontos szintet. Májusban az áremelkedés már a teljes tőzsdét magával rántotta, a cég részvényei pedig immár 550 fontot értek. A tőzsdén akkora volt az eufória, hogy volt olyan részvénytársaság, amely már azzal is sikert ért el, hogy bejelentette, különösen előnyös vállalkozásra készül. Az árfolyama anélkül emelkedett, hogy elmondták volna mihez is akarnak kezdeni. (A történelem itt is ismételte önmagát, a dotkom válság idején 2000-ben ugyanígy történt egy Nasdaq céggel.) Júniusban törvénnyel erősítették meg a Társaság jogait, egy részvény pedig immáron 1050 font sterlinget ért.
Munka nélkül sok pénzt keresni mindenki szeret, így ekkorra felfigyeltek a mesés gyarapodásra a társadalom szegényebb rétegei is. Mindenki részvényt vett, sokan eladósodta miatta, hiszen azt látták, hogy a szerencsések, akik korábban már vásároltak a részvényekből, időközben zsírosra gazdagodtak. A részvények mögött azonban nem állt valós teljesítmény, augusztusban megjelentek a piacon az eladók, a részvény ára 800 font alá esett, aki hitelből vett, annak el kellett adnia a papírokat, mivel nem tudta fizetni a hitelt. Szeptemberre már csak 150 fontot ért egy részvény. Csak azért nem estek tovább, mert a Brit Nemzeti Bank és a Kelet Indiai Társaság megtámasztotta a részvény árfolyamát. A krach teljes összeomlást idézett elő a tőzsdén.
Lehet-e és lesz-e ehhez hasonló újabb krach? A lehetőség kérdésére határozott igen a válasz. Nézzük csak meg a nyolcvanas évek biotechnikai buborékát, a kétezres évek internetbuborékát vagy gondoljunk csak vissza a 2008-as gazdasági válságra. Amíg az emberek ésszerűtlen szintre tudják felverni a részvényárakat, krach mindig lehet. Hogy melyek a jó cégek? Mi alapján válasszunk részvényt? A következőkben ezt is megtudhatod.
(Források: tozsdesuger.blog.hu, steksz.blog.hu, haszonleso.hupont.hu)
